Merre tart a marketing?

A marketing, vagyis a különböző termékek és szolgáltatások vevőkkel való megismertetésére és eladására való törekvés már évszázadok óta jelen van az árukereskedelem világában. A kezdeti termelésorientált korszak után, amikor a mai értelemben vett marketing még nem is létezett, a túltermelés miatt megjelent az értékesítés-orientált nézet, melynek célja az volt, hogy a kialakult versenyben az előállított javakat el lehessen adni. Mindezek után, a fogyasztó került központi szerepbe, mivel a cégek rájöttek, hogy a vásárlói igények megismerése segít a megfelelő termék előállításában. De vajon merre fejlődik tovább a marketing?

Lehetséges irányok

Vannak, akik azt vallják, hogy ma már a Modern marketing korszakát éljük, amikor is a társadalom egésze került a középpontba. Egy tudatosabb szemlélet, amely számol a társadalomra káros hatásokkal, mint a környezetszennyezés, az állatkísérletek, a veszélyes technológiák stb. Elismeri, hogy a kereskedelemnek és a marketingnek is közvetlen és közvetett ráhatása van a jövőnkre, és ez befolyásolhatja a termelést és az értékesítést is. Valóban felfedezhető a magyar piacon is pár fair trade és környezetbarát szemléletű cég, de azt még nem állíthatjuk, hogy minden vállalatra ez lenne a jellemző. Talán ez lesz valóban az új irány, de lehet, hogy csak erős fogyasztói nyomás hozza majd meg ezt a változást.

Más megközelítés szerint ebben a globalizált világban még inkább az egyén kerül majd a marketing középpontjába. Napjainkban a hirdetések mindenhol körül vesznek bennünket, szóljon az egy termékről, egy szolgáltatásról, vagy egyszerűen a cégről magáról. A különböző marketingeszközök lehetővé teszik, hogy rengeteg fogyasztót érjünk el. Az utcán lévő hirdetőtáblákba rendszeresen, több helyen is belefutunk, ahogy naponta közlekednek munkahelyük és otthonuk között. A televízióban és a rádiókban sugárzott reklámanyagok szintén széles közönséget érnek el, mind korban, mind földrajzi lefedettség szempontjából. A legmodernebb marketingeszköz, az internetes hirdetés, pedig még pontosabb célzást tesz lehetővé a szakemberek számára. A keresőmotorok és közösségi oldalak megjelenésével, az internetes sütik segítségével, a kapott adatok kiértékelésével és felhasználásával még inkább lehetővé válik a cégek számára a pontos célcsoportba tartozó személyek elérése. Mivel a gyártók igyekeznek minél több személyt bevonzani, ezért az adatbázisaikból kinyert információk alapján igyekeznek minél személyre szabottabb termékeket és szolgáltatásokat kínálni a fogyasztóknak.

Középpontban az egyedi termék

De vajon hogyan lehet a tömeggyártás személyre szabott? Jó példa erre a #Nike sportszergyártó cég, amely webshopján nem csupán az alap kínálatból válogathatunk, hanem újra gondolhatjuk cipőiket, ruháikat és táskáikat és a tervezőprogram segítségével létrehozhatjuk a mi egyedi termékünket. A cipőtervező funkcióban az alapmodell kiválasztása után szinte minden elem módosítható, és hogy valóban egyedi legyen a termék még 3-6 betűs felirattal is elláthatjuk. A szín és forma variációk sora szinte végtelen, így minden vásárló meg tudja alkotni álmai cipőjét. A szállítás ingyenes, és ha mégsem tetszik, vissza is küldhetjük költségek nélkül. Hazánkban is elérhető a szolgáltatás, de az elkészült cipőre 1-1,5 hónapot is kell várni.

2017-03-07_105019

Nem csak a ruházati szektorban létezik ilyen megoldás, hanem már a kozmetikai piacon is. A #Lancôme "Le teint particulier" módszerrel személyre szabott alapozót állít elő bárki számára. Egy apró műszer segítségével pontosan felmérik a vásárló arcszínét és bőrtípusát három különböző területen, és rögzítik, milyen erősségű fedést szeretne. Ezek után a gép kiszámolja a szükséges mennyiségeket az összetevőkből és belekeveri az alapozó üvegcséjébe. A határozott és erős összekeverés és rázás után, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a termék minden cseppje ugyanolyan színnel és hatékonysággal rendelkezzen, a vendég már kézhez is kapja a saját, egyedi tónusú alapozóját, melyet egy névre szóló csomagolásban vehet át.

2017-03-07_112542

Hasonló módszerrel előállítható személyre szabott parfüm is, de ezeknek az egyedi termékeknek az ára természetesen ma még jóval magasabb. Azonban lehetséges, hogy a technológia fejlődésével és elterjedésével a közeli vagy nem túl távoli jövőben olyan természetes lesz az ilyen egyedi sminktermékek beszerzése is, mint napjainkban, a boltban a polcról való leemelése.

Nike cipőtervező webshopja: http://www.nike.com/hu/hu_hu/c/nikeid

Lancôme - Le teint particulier video: https://www.youtube.com/watch?v=zF631wsx8Nc

 

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!